A nők dicsérete
Az eddigi írásokból megtudhattuk, hogy az élő és élettelen rendszereket alapvetően az különbözteti meg egymástól, hogy az egyik önmagából adódóan célszerűen viselkedik, a másik pedig nem. Az élő rendszereknek valahogyan tudomásuk van a saját létezésükről, tudnak arról, hogy a jelenlegi állapotukat követik majd a jövőbeni állapotaik is. Ezzel szemben az élettelen rendszerek nem tudnak a saját létezésükről, nem foglalkoznak sem a jelenbeni, sem a jövőbeni állapotukkal.
· Az élő rendszerek érzékelik az idődimenziót, „tudomásuk” van a saját létezésükről, és célszerű viselkedésükkel arra törekednek, hogy a létezésük mind tartósabb legyen: Épp ezért igyekeznek fejlődni, növekedni, vagyis az entrópiájukat csökkenteni.
· Az élettelen rendszerek nem tudnak sem a térbeli, sem az időbeli létezésükről, nagyon egyszerűen viselkednek: a rendelkezésükre álló energiájukat a környezetükre zúdítják, és az így létrejövő kölcsönhatások eredménye – az irreverzibilitás törvényének megfelelően –, a folyamatos leépülés lesz. Ezért a magára hagyott élettelen rendszerek szervezettsége csökken, a rendezetlenségük (entrópiájuk) növekszik.
Az élő rendszerek is élettelen atomokból állnak, de ezek az atomok úgy viselkednek, mintha tudnának arról, hogy ők egy magasabb EGYSÉG részei, ezért alkalmazkodnak egymáshoz, magas fokú szervezettség, csodálatos harmónia és együttműködés jellemzi viselkedésüket. Az alkotók nagyon céltudatosan viselkednek és teljesítik kötelességüket annak érdekében, hogy a közösen alkotott EGYSÉG, – ami maga az élő szervezet –, fennmaradjon illetve növekedjen. Ezért van az, hogy az élő szervezeten keletkezett seb begyógyul, és a falósejtek önmaguk elpusztítása árán is megsemmisítik a betolakodó kórokozókat, – egyszóval minden alkotó azon dolgozik, hogy az alkotott EGYSÉG, az alkotott élőlény fennmaradjon.
Ezzel szemben az élettelen anyag alkotói képtelenek egymással magasabb szintű rendszerré szerveződni, nincsenek egymásra tekintettel, egy dolgot csinálnak: a rendelkezésre álló energiájukat a lehető legteljesebb mértékben a környezetükre zúdítják. E viselkedési forma eredménye a folyamatos leépülés lesz, az egymásra zúdított energiák – az irreverzibilitás törvényének megfelelően –, igyekeznek kiegyenlíteni egymást, minek következtében a létrejövő állapot egy alacsonyabb szintű energiaállapot lesz. E kétféle viselkedés közötti különbség jól látható, és fizikailag is korrektül megfogalmazható.
Látjuk, hogy az elő rendszer alkotói (atomok, molekulák) részét képezik egy magasabb EGYSÉGNEK (az élőlénynek), mely egység természete fölötte áll az élettelen alkotók természetének. Egy magasabb minőséget, egy új létformát alkotnak.
A Szentírásból tudjuk, hogy az Isten lélek, és az ő lehelete tette élővé az élettelen anyagot. Az idők teljességében elküldte egyszülött Fiát a világba, hogy egybe gyűjtse a benne hívő gyermekeit, hogy ezáltal EGYEK legyenek ő benne. A Fiú EGY az Atyával, és aki a Fiúban hisz, általa az is EGYESÜL az Atyával, és így majd „Isten lesz minden mindenben”. Aki hisz a Megváltóban, elfogadja urának és tanítása szerint él, az csatlakozik ehhez a magasabb EGYSÉGHEZ, vagyis magasabb minőségre, új létformába jut, és örök élete lesz. Aki nem, arra földi élete után úgynevezett „külső sötétség” vár, vagyis nem kerül be a Létezés magasabb Rendjébe. Azért „külső” sötétség, mert kívül marad a nagy SZERETETEGYSÉGEN. – Ilyen egyszerű a Megváltás teológiája. Bárki megértheti. Az Isten szeretet, a benne lévő isteni személyek – Atya, Fiú, Szentlélek – tökéletes szeretetegységet alkotnak egymással. A Megváltó azért jött, hogy ebbe a szeretetegységbe bevonja az arra kész és alkalmas lelkeket. Keresztelő János így hirdette a Megváltó érkezését: „elközelgett a mennyek országa” – Figyeljünk csak! Krisztusban egy új ország, vagyis egy új létforma lehetősége érkezett el hozzánk.
Krisztus tanítása arról szól, hogy a Mindenséget Teremtő Isten lélek, és legfőbb természete a szeretet. Ezzel ellentétben az anyag alaptermészete a hatás- ellenhatás kíméletlen törvényében megnyilvánuló szembenállás. Vagyis Isten országának a természete pontosan ellentétes az anyagvilág természetével. – Az egyik test, a másik lélek, és ezek természete pontosan ellentétes egymással. A test látható, a lélek láthatatlan, a test múlandó, a lélek örök. Aki itt test szerint él, annak a lelke vesztét látja, aki itt megalázza magát, azt ott majd fölmagasztalják, aki itt szűkséget szenved, ott majd bővelkedni fog (koldus Lázár és a gazdag ember esete).
Egyszóval ez a világ a hamis mammonok, a hamis értékek birodalma, amaz pedig igaz Istené, és ez a kettő kizárja egymást. Jézus tanítása arról szól, hogyan kell viselkedni ebben a világban ahhoz, hogy részesei lehessünk annak a másiknak.
De mi köze mindezeknek a nőkhöz?
Azt már világosan látjuk, hogy a teremtett világ természete pontosan ellentétes a Teremtő természetével: Az Isten a tökéletes szeretet, tökéletes egység, az anyag pedig a vegytiszta szeretetlenség, a tökéletes önzés, ahol mindenki mindenki ellen van. Éppen ezért, mikor az Isten képmására teremtett ember csecsemőként erre a világra születik, igen szenved ettől az idegen környezettől, és alig várja, hogy a szerető édesanyja ölébe kerüljön, ahol testi táplálékot és lelki megnyugvást talál.
Aztán ahogy a gyermekek cseperednek, egyre markánsabbak lesznek a nemek közötti különbségek: a kislányok fésülik, öltöztetik a babájukat, esetleg sütnek, főznek, vagyis gondozzák a környezetüket, készülnek az élet szolgálatára. Ezzel szemben a fiúk kardoznak, katonáskodnak, mérkőznek egymással és a világgal, – hasonlóan ahhoz, ahogyan az élettelen anyag alkotói teszik. A leány törékenyebb, szófogadóbb, szabálykövetőbb lesz, és igyekszik ápolni, gondozni a környezetét. A fiú izmosabb, erősebb, és arra törekszik, hogy legyőzze a környezetét.
Látjuk, hogy a női lélek többet megtartott a Teremtő Lélek természetéből, míg a férfi lélek természete inkább az anyagvilághoz áll közelebb. A nő feladata az élet szolgálata, a férfié pedig az, hogy megküzdjön az anyagi környezetével, uralma alá hajtsa azt, amennyire csak lehetséges. Az élet szolgálata fontosabb, mint a múlandó anyagvilággal való küzdelem, ezért a Teremtő a nőt nem engedte olyan mélyen belemerülni a hamis mammonok birodalmába, mint a férfiakat. Vagyis a női lélek közelebb áll Istenhez, mint a férfié. A férfi mélyebben megmártózik ebben az idegen, lélektelen anyagvilágban, és ehhez igazodik a testi felépítése is. Erős, izmos, ügyesebben mozog az anyagi környezetben.
A racionális gondolkodású férfival szemben a nőt az érzelmei erősebben befolyásolják. Az értelemre alapozó férfiak hajlamosak a nők érzelgősségét lenézni, kigúnyolni. Mindezt azért teszik, mert nem tudják mi a különbség az értelem és az érzelem között. Nem tudják, hogy a kettő közül az érzelem a magasabb rendű tevékenység!
Hiszen már egy számítógép is képes értelmesen viselkedni, ha van benne áram és megfelelő program. De hallott-e már valaki olyat, hogy a tudósok érzelgős számítógépet akarnának készíteni? – Ugye, hogy nem! – Mert eszébe sem jut az embernek, hogy az érzelmet a maga valójában megpróbálja a matematika egyszerű nyelvén megfogalmazni. „Érzelmet megfogalmazni művészet”, – vagyis érzelmet megfogalmazni és közvetíteni csak az igazi művészek tudnak. A művész nem számol, nem mér, hanem a lelke mélyéből felfakadó érzéseket foglalja valamilyen művészi alkotásba. Az igazi művészet előtt az értelem térdet hajt – ezt tudjuk mindnyájan.
Az érzelem egyik legerősebb megnyilvánulási felülete az arc. Ahány érzelem, annyiféle arckifejezése lehet ugyanannak a személynek. Tudományos műsorban hallottam, hogy a számítástechnika egyik nagy kihívása az arcfelismerő program készítése volt. A számítógépes képek pontokból állnak. Ahhoz, hogy egy kép kirajzolható legyen, ismerni kell a rajzot alkotó pontok x;y koordinátáját és a színét. Ez pontonként 3 adat. Ezzel szemben ugyanazon arc különböző érzelmekhez tartozó képeit csak úgy tudták számítógépes programmal leírni, hogy az arc minden egyes pontjához egy-egy számítógépet rendeltek. – Ennyire bonyolult és összetett az érzelmek világa. És ezzel még nem az érzelmet fogalmazták meg, hanem csak az érzelem képi megjelenését!
Ne feledjük, Szent János evangéliumában az Isten lényegét egy érzelmet kifejező szóval fogalmazza meg, mikor azt írja, hogy Istent senki soha nem látta, „az Isten szeretet”! Persze ezzel az apostol nem az eperfagyi szeretetére gondolt, hanem egy olyan hatalomra, aminek számunkra is megfogható lényege; a szeretet. A szeretet legfőbb tulajdonsága, hogy vonz, összekapcsol, magasabb egységet eredményez. Így pl. a férfi és a nő szereteten alapuló elhatározásából születik egy magasabb rendű érdekegység, a család.
Az isteni szeretet legtisztábban az anya-gyermek kapcsolatában ismerhető fel. Mosolyogva hallgatom az anyukákat, mikor egymás között arról beszélgetnek, hogy; „mikor fogunk oltást kapni”, vagy hogy; „kinőtt a fogunk”, stb. – Figyeljük meg, hogy csecsemőjéről az anya sokszor többes szám első személyben beszél. Az anya észre sem veszi, de teljesen egy a gyermekével, teljesen azonosul vele. Ők ketten egyek, – még akkor is, ha szülés után testileg már elváltak egymástól. Ahogy minden szeretet, úgy az anya szeretete is az Istentől származik, és azért kapja, hogy a születő gyermek biztonságban legyen ebben az idegen anyagvilágban. Persze az apáról sem szabad megfeledkezni, mert amíg az anya gondozza a gyermekét, addig az apa küzd a világgal, hogy a család anyagi biztonságban legyen.
A férfi az anyagra koncentrál, a „lelkizést” a nőknek hagyja, és magában kicsit le is nézi az ilyesmit, hiszen az csak útban van az alkotó értelem számára, kiszámíthatatlansága révén fölösleges bonyodalmat okozhat az anyagvilág szigorú rendjében. A nő számára az érzelmek sokkal fontosabbak, ezért például órákig képes fáradozni egy-egy finomabb étel elkészítésén, vagy az otthona díszítésén, hogy az étellel, vagy az esztétikai élménnyel kellemes érzést szerezzen szeretteinek. A nők a szívük mélyén „tudják”, hogy igazából az érzések fontosak az ember számára. Az értelem az érzelem szolgája, és arra jó, hogy a kívánt érzelmet – öröm, elégedettség, boldogság, stb. – elérjük általa. A nők tudják, hogy a boldogság gyökere a szeretetben van, és ez elsősorban nem az anyagi állapottól függ. Az átlagos anyagi körülmények között, vagy tisztes szegénységben élő ember is bármikor lehet olyan boldog és elégedett, mint az anyagi jólétben dúskáló embertársa, sőt…! Tudjuk, hogy a túlzott anyagi jólét kifejezetten kockázati tényező a boldogság elérése szempontjából.
Ezzel szemben a férfiak – a lelkületüknek megfelelően –, létrehoztak egy olyan civilizációt, amelyben a legfőbb cél a minél nagyobb anyagi erő, vagyis minél több pénz és hatalom elérése. Ebben a világban a férfi magát a teremtés koronájának tartja, és tulajdonképpen igaza van, valóban az. Csak azt felejti el, hogy ez a világ a hamis Mammon birodalma, vagyis a férfiak evilági erőfölénye valójában egy negatív képesség az örökkévalóság létrendjében, – amit a nők tisztelnek ugyan, de szívük mélyén csöppet sem vágynak erre a képességre. A férfi lélek közelebb áll az anyagvilág természetéhez, vagyis távolabb került Istentől, mint a nő, éppen ezért jobban is szenved az Isten hiányától. Ennek csillapítására kapták a férfiak a bort, ami enyhíti az Istentől való elszakadásból fakadó fájdalomérzetet. A nőknek erre nincs olyan mértékben szükségük, mert közelebb állnak Istenhez, ezért bennük ez a hiányérzet jóval kisebb.
És hogy a nők mennyire tisztában vannak e létrendi fölényükkel, arra álljon itt a következő példa. Néhány évvel ezelőtt a Nők Lapja 50 női topmenedzsert mutatott be egy külön számában, akik sikeres vállalkozások első számú vezetői voltak. Az interjúk végén mindenkitől megkérdezték, hogy mi volt életük legnagyobb sikere, mire büszkék a legjobban. Erre a kérdésre „kivétel nélkül” – így idézte a rádióinterjú az újságot –, kivétel nélkül mindenki azt válaszolta, hogy a gyermeke világrahozatala volt a legnagyobb dolog, ami valaha is történt vele.
Figyeljünk csak, kedves férfitársaim. Ezen nők mindegyike olyan eredményeket ért el ebben a világban, amiről mi legtöbben még csak álmodni sem merünk. Olyan anyagi sikereket értek el, amire nekünk, átlagférfiaknak gyakorlatilag semmi esélyünk nincs. Egy mellékes döntésükkel könnyedén létrehozhatják azt az anyagi egzisztenciát, amiért egy átlagférfinak egy életen át kell fáradoznia. És ők mégsem ezt az anyagi fölényüket tartották fontosnak, hanem azt, hogy (egyszer vagy többször) világra hoztak egy gyermeket.
Nap mint nap látom, hogy a templomok hétköznapi közönségét 95%-ban a nők alkotják. A férfiakat eltávolította a templomtól az úgynevezett felvilágosult társadalom racionális szelleme, mely szerint az élővilág, – csúcsán az emberrel –, véletlenül keletkezett. Hogy miként, azt már nem tudják, tudományosan a folyamat nem leírható, de hiszik, hogy így volt. – Irigylésre méltó hit! Hinni az elképzelhetetlen, megfogalmazhatatlan, leírhatatlan véletlenben. Ez igen! – Bolondnak való. És sajnos, ez a világ bolond. Az anyag bolondja. De sebaj, ennek így kellett lennie; el kellett teljesen merülnünk az anyagvilágban és meg kellett ismernünk teljesen az anyagot ahhoz, hogy felismerjük mögötte a Teremtőt. A jó és rossz megismerésének folyamata lassan végéhez közeledik, és az Édentől való kiűzetésünk remélhetőleg hamarosan véget ér.
E keserves megismerési folyamat egyik fontos állomása ez, amikor felismerjük, hogy a „rejtőzködő” Isten természetének egyik legközvetlenebb megnyilvánulása ebben az Istentől távoli világban a nő, illetve az anya. (Hogy miért „rejtőzködik” az Isten, azt egy másik írásból fogjuk megtudni.)
Arra bíztatom férfitársaimat, hogy ismerjék fel a nőben az Isten természetét, és nagy tisztelettel, szeretető gyöngédséggel viseltessenek irántuk. A nőknek pedig azt kívánom, hogy becsüljék meg e létrendi fölényüket, és eszük ágába ne jusson „egyenrangúvá” válni nehezebb sorsú férfitársaikkal, hanem továbbra is kitartóan, áldozatkészen támogassák őket nehéz küzdelmükben.
Gyirán István