Hogyan kell keresztényként élni a demokráciában?

Az előző írásból megtudhattuk, hogy Jézus elsődleges üzenete Isten országának meghirdetése volt, továbbá azt is tisztáztuk, hogy ennek a számunkra láthatatlan világnak a legalapvetőbb természete a vonzás, a szeretet, ami egy olyan erő, amely képes a szétszóródó elemeket egységes, együttműködő rendszerbe foglalni. Jézus tanítást is adott arra vonatkozóan, hogy miként kell már itt élnünk ahhoz, hogy bejuthassunk ebbe az országba. A tanítása egyszerű, és a lényeget egyetlen mondatban is megfogalmazta Jézus: „Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.” – Ily módon lehetünk egyek, hiszen a másiknak azt adom, amit magamnak adnék, vagyis magamat látom a másikban. Nincs közöttünk ellentét, tökéletes bizalomban, egységben élhetünk.

A Jézus korát jellemző monarchikus társadalmakban tapasztalható elnyomással kapcsolatban pedig ezt mondta: „Adjátok meg a királynak, ami a királyé …” – vagyis fogadjuk el a társadalmi helyzetünkből adódó alávetett helyzetünket. Ez a tanítás az ókor és középkor társadalmi rendszereiben világos útmutatást adott. Csakhogy az új- és legújabb korban jelentősen átalakultak a társadalmi rendszerek, és a keresztény világ legjellemzőbb társadalmi rendszere a demokrácia lett. Amint az elnevezése is mutatja, ez alapvetően népuralmi rendszert jelent, amelyben a felnőtt lakosság lehetőséget kap arra, hogy maga válassza meg országa politikai vezetőit. Eben a rövid írásban azt fogom kifejteni, hogy miként kell viselkednie egy keresztény személynek, illetve közösségnek ahhoz, hogy Jézus ezirányú tanításának megfeleljen.

Először is le kell szögezni, hogy az uralom (krácia) a nép, a szavazó kezébe adatott. Tehát szabadon dönthet arról, hogy a neki felkínált lehetőségek közül melyik politikai erőt támogatja. Illetve ha nem talál szimpatikus jelöltet, akkor saját maga is létrehozhat egy olyan szervezetet, – pártot – amellyel a hatalomgyakorlás közegébe kerülhet, és ily módon érvényt szerezhet a társadalomban az ide vonatkozó ideájának.

A társadalom alakításában való részvételi lehetőség, vagyis a hatalomgyakorlás a keresztény ember számára egyben súlyos felelősséget is jelent, hiszen a szavazatával elvileg csak olyan politikai erőt támogathat, amelyik a keresztény értékrendnek megfelel. Ha ettől eltér, bűnt követ el! Súlyos szavak ezek, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy a politikai palettán nincs olyan párt, amelynek programja, viselkedése akár csak nyomokban is megfelelne az evangéliumi tanításnak. Sajnálatos módon a politika az egyik leghazugabb műfaja lett a modern kor társadalmának. Annyira, hogy a közvélemény számára az már természetes, hogy a politikus nem mond igazat, torzítja, a maga szempontjából kedvező színben tünteti fel a valóságot, vagyis hazudik. A közélet szereplőinek pedig magasfokú iskolákban tanítják a kommunikáció, magyarul a hazudozás, a tények elferdítésének tudományát.

Jézus tanítása szerint a hazugság az ördögtől származik. Tehát amikor valaki úgy dönt, hogy valamilyen hazugsággal becsapja, megtéveszti, vagy tévedésben hagyja az embertársát, akkor az ördög sugallatát követi. Magunk is láthatjuk, hogy ez a politikában megfigyelhető általános vonás a társadalmakat egyre mélyebb szintre, egyre nagyobb szellemi, lelki sötétségbe, és gyakorlatilag egy jövőtlen, kilátástalan helyzetbe süllyeszti.

Mit tehet ilyenkor az egyszerű hívő keresztény, ha lelkiismeretesen akar élni a választási lehetőségével? – Az egyházához fordul, és onnan vár eligazítást, hiszen az egyház egy monarchikus szervezet, amelynek Jézus Krisztus a feje, Péter utódja az ő földi helytartója, és az általa kinevezett püspök az a személy, akitől a választó hiteles eligazítást várhat a kérdést illetően. Nagy fájdalom, és súlyos kárát látja a társadalom annak, hogy a püspökök nem adnak konkrét eligazítást a hívők számára. Általánosságokban beszélnek, és a hívők lelkiismeretére bízzák a döntést, amit a gyóntatószékben viszont nem kérnek számon. Ezzel elérték azt, hogy az egykor keresztény társadalmak közéletéből eltűnt a keresztény értékrend, mint mérce, az emberek egyre mélyebbre süllyednek, a társadalmi közélet a gonosz működésének színtere lett.

Mit tehetnének a püspökök, akik látják a rájuk bízott lelkek romló helyzetét? – Egyetlen lehetőségük van: megszervezik a rájuk bízott lelkek társadalmi életét. „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” – Vagyis a világól el kell különíteni a Krisztusban hívőket. Erre a demokratikus társadalmi berendezkedés lehetőséget ad, mindössze csak élni kell ezzel a joggal. Ezáltal a keresztény közösség felismerhetővé válik a romló világban élő emberek számára, ami – szemben az egyház által hangoztatott egyéni példamutatással – egy igen erős, és a valóságban is működő evangelizációs tényező lesz. Tudniillik Jézus ebben a tanításában kifejezetten a tanítványok közösségéről és szeretetegységéről beszél. E szeretetegység minimális társadalmi megnyilvánulása az kellene hogy legyen, hogy egységesen szavazunk, vagyis a ránk ruházott társadalmi hatalommal egységesen bánunk, egy közös rendszert, a Krisztus tanítására alapozott keresztény világunkat építjük. Sajnálatos módon ez ma nem így történik, és emiatt a keresztény közösség társadalmi szinten nem felismerhető, nem ad példát, nem evangelizál.

Ez a gyakorlatban úgy érhető el, hogy a püspöki kar létrehoz egy pártot, amelynek segítségével Krisztus tanításának a közéletben teret adhat, a hívők számára pedig lelkiismereti kötelességgé teszi, hogy szavazatával ezt a pártot támogassa. Nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak. Vagy test szerint élünk, és akkor az anyagi megfontolások szerint választunk pártot, vagy pedig lélek szerint, akkor pedig az egyház pártjára szavazunk. A párt vezetőit a püspöki kar jelöli ki és ellenőrzi magánjogi szerződések útján. Tehát a párt fontosabb döntései a püspöki karban születnek, vagyis a párt nem tehet semmi olyant, amely a püspöki kar ellenére lenne.

A püspökök az apostolok utódai, azoké az apostoloké, akikre Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt. Ezt a Lelket hagyományozták át generációról generációra kézrátétel útján kétezer éven keresztül. Tehát a püspökök közössége által létrehozott és ellenőrzött pártot a Szentlélek fogja vezetni, Jézus egyháza a világban így fog megnyilvánulni, láthatóvá válni az emberek számára. Ilyen egyszerű a dolog. – Elméletileg.

Merthogy biztosak lehetünk abban, hogy egy ilyen szándék megjelenése esetén az eddig nyájas világi hatalom minden eszközzel megpróbálja majd megakadályozni annak érvényesülését. Vagyis küzdeni kell a sötétség erői ellen. – De hát nem éppen ez a feladata kinek-kinek a maga helyén? Vagy majd úgy akarunk majd az Úr elé állni, hogy: bocsáss meg uram, de nem akartam feszültséget, viszályt kelteni az emberek között, ezért inkább elviseltem, hogy a gonosz uralkodjon a rámbízottak fölött, és a békesség kedvéért csöndben maradtam. – Fiam! De hát nem azt mondtam, hogy ellenségeskedést hozok közétek? Olvastad az evangéliumban – Nem? – Te pedig ki akartad békíteni a gonoszt velem? Rossz ötlet volt gyermekem …

Szóval, a kereszténység alapjain felnőtt pusztuló civilizáció fennmaradásának egyetlen lehetősége az lehet, hogy a kereszténység, – a püspökök vezetésével – megpróbálja megélni kereszténységét társadalmi szinten is. Hogy ez milyen ellenállást és reakciót vált ki a társadalmi, politikai életben, majd meglátjuk, de nagy lesz a felzúdulás, az biztos. És ekkor fog majd valójában megmutatkozni a nyájas politikusok, illetve az őket mozgató erők valódi természete. De tudnunk kell, hogy sem az ettől való félelem, sem pedig az ezzel kapcsolatos bármilyen emberi okoskodás nem adhat felmentést ebbéli kötelességünk alól!

Gyirán István
www.orokelet.van.hu