Az evolúciós elmélet tévedése

Az alábbi írásban egy példán keresztül röviden megismerkedhetünk azzal, hogy a hivatalos tudomány miképpen tartja tévedésben a embereket az élet kialakulásának lehetőségét illetően.

A középiskolások 4. osztályának szánt biológiai könyv egyik leckéjében többek között ez olvasható:

„Az abiogén életkeletkezés evolúciós elmélete szerint az élet a Földön, a fizikai és a kémiai törvényszerűségek szerint alakult ki. A megjelenő élőlények folyamatosan alkalmazkodtak a változó körülményekhez. Mindez a fajok megváltozását, átalakulását hozta magával, ami a mai napig is tart. E könyv keretein belül elsősorban e folyamat alapjaival ismerkedünk meg.” (Gál Béla: Biológia 12. gimnáziumi tankönyv – Mozaik Kiadó - Szeged, 2006.)

A fenti rövid idézetben egyrészt tárgyi tévedés, másrészt több, a diákok által észlelhetetlen csúsztatás található.

Tudniillik fizikai képtelenség az, hogy a körülményekhez „alkalmazkodó” élőlények alakuljanak ki a fizikai és kémiai törvények szerint. A szerző az első mondatában hazudik, mert pontosan tudja, hogy nincs olyan fizikai vagy kémiai törvényszerűség, aminek a segítségével az élet spontán keletkezése magyarázható lenne. Ismerünk minden törvényt – naná, hiszen mi fogalmaztuk meg azokat –, de egyikkel sem magyarázható az élet véletlenszerű kialakulása. Ha jobban ismerné a fizikát, azt is tudná, hogy a fenti feltételezés, az anyag téridőbeli tulajdonsága miatt, fizikai lehetetlenség. Tehát a tankönyvben szereplő állítással ellentétben, a jelenleg ismert fizikai és kémiai törvényszerűségek kizárják az abiogén életkeletkezést! Vagyis nem csupán a véletlennek köszönhető az, hogy manapság nem figyelhetjük meg az abiogén életkeletkezés (egyébként elméletileg sem modellezhető) folyamatát, hanem az ismert fizikai és kémiai törvényszerűségek egyenes következménye.

Mint tudjuk, a létezésünknek nem csak térbeli, hanem időbeli kiterjedése is van, vagyis a létezésünk úgynevezett téridőben történik. Az érzékszerveink számára állandónak tűnő anyagi környezetünk valójában egy jelenség folyam, amely a múltból a jövő felé halad, a jelen idősíkján keresztül. Fontos szabály, hogy a benne résztvevők mozgásának legnagyobb sebessége a fénysebesség lehet. Tehát két részecske (tömegpont) közötti kölcsönhatás kialakulásának egyik szigorú feltétele az, hogy maximum fénysebességgel elérhetők legyenek egymás számára. Képzeljünk el két, egymással párhuzamosan, egymástól „t” távolságra lévő, fénysebességgel haladó autót. Hogyan küldhetnének jelet egymásnak? – Természetesen sehogy, mert mire az oldalirányú fénysugár megteszi a „t” távolságot, a szomszédos autó már szintén „t” távolságra lesz a kibocsátási időpillanat pontjától. Fizikai képtelenség, hogy az autók között bármilyen információcsere, vagy kölcsönhatás létrejöjjön. Ezt a fizika pontosan tudja. A fénysebességgel elérhető tartományt a fizika az illető tömegpont fénykúpjának nevezi, mivel ez a tartomány a téridőben egy kúp alakú formát képez. Minden tömegpontnak – ami lehet egy atom, egy molekula, vagy jelenthet akár egy személyt is –, megvan a maga fénykúpja, vagyis a téridőnek az a lehatárolható tartománya, amelyen belül lévő tömegpontokkal elvileg kölcsönhatásba kerülhet.

Idézet Fercsik János: A relativitás szemlélete (Magvető – Budapest, 1978) című könyvéből:

„Mindez azt jelenti, hogy – még elvileg is – a múltnak csak egy részét ismerhetjük! ITT és MOST a MÚLT fénykúpon kívül lévő téridőtartománya tökéletesen ismeretlen előttünk. A JÖVŐ eseményeiről is csak azokat áll módunkban valamiképpen befolyásolni, amelyek a téridő fénykúpján belül lesznek majd. A fénykúpon kívül eső téridőtartományok ITT és MOST ismeretlenek és befolyásolhatatlanok számunkra! De hiszen – vetheti közbe bárki – az x-tengely (és az arra írt JELEN) is ebben a „kívül eső” tartományban van!! Igen, ez az igazság! ITT és MOST, a tőlünk távolabb (nem az origóban) zajló JELEN-beli eseményeket sem ismerhetjük, és nem is befolyásolhatjuk. (Kiemelés tőlem)”

A szerző kettős felkiáltójellel hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a térben kiterjedt anyagi világ alkotói úgy haladnak egymás mellett a JELEN idősíkján a múltból a jövő felé, hogy közben SEMMILYEN TUDOMÁSUK NINCS A TÉRBELI KÖRNYEZETÜK JELENBENI ÁLLAPOTÁRÓL, mert a közvetlen környezetük a fénykúpjaikon kívül esik!

Épp ezért az élettelen anyagi részecskéknek nem lehet „tudomásuk” egymás létezéséről, tehát fizikai képtelenség az, hogy a térben elkülönült anyagi részecskék a környezetükkel kölcsönhatásba lépjenek, és hogy ezek alapján „alkalmazkodjanak” ahhoz.

Az élettelen anyag számára bármiféle alkalmazkodás a környezetéhez, FIZIKAI LEHETETLENSÉG. Ezt a jelenlegi fizikai törvényszerűségek egyértelműen kizárják, és a mindennapi és tudományos tapasztalatok is teljes mértékben alátámasztják.

Tehát egy szénatom nem tudhat arról, hogy ő most valahol mélyen a föld alatt, vagy éppen egy élő szervezet idegsejtjében van. Fizikai tény, hogy a testünk atomjai, illetve az általuk képzett molekulák úgy alkotják a szervezetünket, hogy erről semmilyen „tudomásuk” nincs, nem is lehet. Viszont látjuk, hogy a szervezetünk egésze állandó, elképesztően bonyolult, a térbeli környezetéből visszacsatolt információk által, önmagát vezérelve működik! Hogyan lehetséges ez? Hogyan történhet visszacsatolás az élő szervezet alkotói és környezete között? Nem tudjuk. Ezt a kérdést a tudomány eleddig még csak meg sem fogalmazta, nemhogy válaszolt volna már rá. Egy tény: Az élettelen anyag nem hozhat létre önmagát kontrolláló, viselkedését a környezetéhez igazító rendszert, mert ehhez fénysebességnél nagyobb sebességű kapcsolattartásra lenne szüksége.

Ha én pusztán csak élettelen anyagból állnék, nem emlékezhetnék a múltra, és nem lehetne a jövőben elérendő célom, nem tudhatnék sem a térbeli környezetem, sem az idődimenzió létezéséről, mert a fizikai anyag nem tud sem a saját, sem a térbeli környezete, sem az idődimenzió létezéséről. Éppen ezért fizikai lehetetlenség az, hogy egy élettelen anyaghalmaz, véletlenek eredményeként önmagát kontrolláló, célszerűen viselkedő rendszerré alakuljon! Léteznek ilyen rendszerek, de ezek mind ember által, tudatosan létrehozott és működtetett rendszerek, amilyenekhez még csak hasonló sem jöhetne létre véletlenek eredményeként.

Az élettelen anyag pontosan olyan egyszerű és tudatlan, mint amilyennek látszik. Kiszámítható, kötött törvényszerűségek szerint viselkedik anélkül, hogy tudomása lenne a környezetéről. Ennek köszönhető az, hogy az élettelen anyagi környezet rendezetlensége (entrópiája) folyamatosan nő. Az élettelen anyag nem tudja megszervezni magát, mivel nem is „tudhat” sem magáról, sem a környezetéről.

Ezzel szemben az élő rendszerek célszerűen viselkednek. Érzékelik a környezetüket, és a fejlettségi szintjüknek megfelelően alkalmazkodnak is hozzá azért, hogy a saját létezésük térben és időben mind erőteljesebb, tartósabb legyen. (Harc az élettérért.) Úgy tűnik, az élő rendszerek tudnak a saját létezésükről, és valami miatt ragaszkodnak is hozzá. Tehát az élő rendszerek olyan tulajdonsággal bírnak, ami az élettelen anyagból, az ismert törvényszerűségek alapján nem levezethető. Ezért azt kell feltételeznünk, hogy minden élőlénynek van valamilyen anyagon túli természete. Ezt az anyagon túli, fizikai érzékszervekkel érzékelhetetlen valamit a köznyelv egyszerűen csak léleknek nevezi.

A kizárólag érzékszervekre alapozó tudomány azért nem találja az élet lényegét, mert az élő és élettelen közötti különbséget a térbeli – vagyis az általunk érzékelhető – tulajdonságok között keresi. Mi viszont látjuk, hogy az igazi és markáns különbség az érzékszerveinkkel láthatatlan idődimenzió mentén van. Az élő rendszereknek valahogyan tudomásuk van az idődimenzió létezéséről, és úgy igyekeznek viselkedni, hogy az idődimenzió menti létezésük mind hosszabb, mind tartósabb legyen. (Mindnyájan ragaszkodunk az élethez, - ez csak természetes. Ugye?) Ezért a viselkedésük értelmezésében – az élettelen rendszerek viselkedését jellemző OK-OKOZAT mellett – megjelenik a CÉL fogalma is. Figyeljük meg, hogy a biológiai rendszerek leírása gyakorlatilag annak vizsgálatából áll, hogy az egyes tulajdonságok hogyan szolgálják az illető faj/egyed fennmaradásának célját. Azt, hogy a fajnak/egyednek fennmaradási (életben maradási) célja van, a biológusok minden vizsgálat és magyarázat nélkül előfeltételezik, pedig amint látjuk, ilyen előfeltétel – a fizikai és a kémiai törvényszerűségek szerint – megengedhetetlen lenne!!

Az élettelen anyagi rendszerek leírása – vagyis a fizikai és a kémiai törvényszerűségek meghatározása – pedig annak vizsgálatából áll, hogy az egyes jelenségeknek mi az oka, okozója. A CÉL és az OK között az a különbség, hogy az egyik a téridő MÚLT, a másik pedig a téridő JÖVŐ tartományából fejti ki a hatását JELEN idősíkján végbemenő folyamatokra. A fizika mai állása szerint a JÖVŐ-ből nem lehet visszafelé hatni a JELEN-re, tehát a CÉL fogalma fizikailag nem értelmezhető. Márpedig mindennapos tapasztalat, hogy az élő rendszereknek céljuk van, amelyet egyik nagy költőnk így összegez: „Az Élet él, és élni akar.” (Ady Endre: Intés az őrzőkhöz)

Ennek az írásnak nem célja a kérdés fizikai hátterének további részletezése. Elégedjünk meg azzal, hogy a téridő szerkezete – amint a fenti idézetből is látszik –, kizárja az élet abiotikus úton való keletkezését, vagyis hihetünk a szemünknek, hihetünk a tapasztalatunknak: az élettelen anyag önmagától soha nem alakulhat át célszerűen viselkedő élővé.

Márpedig a hivatalos tudomány, – közte a fent idézett tankönyv is – ezt állítja. Pontosabban nem állítja, csak feltételezi, de ezt a feltételezést finom csúsztatásokkal, – ahogy a fenti tankönyv szerzője is teszi –, észrevétlenül tudományos és igazolt tanná emeli. Ezáltal a magasabb rendű élőt az alacsonyabb rendű élettelen szintjére süllyeszti, megfosztja az életet adó magasabb rendű természetétől. (Nem a véletlenek művének, hanem az anyagelvűségre épülő globális civilizáció legalapvetőbb természetének köszönhető az, hogy napjainkban szinte minden fejlődés az élet ellenében hat. )

Magyarországon ma keresztény, nemzeti politikai erő van hatalmon, tehát elvileg ideológiai akadálya nem lehet annak, hogy a kérdést a hivatalos tudomány az igazság fényénél megvizsgálja. Ezt az írást igyekszem eljuttatni minden személyhez és szervezethez, akinek felelőssége van abban, hogy a tudomány eredményei a társadalomban megjelenjenek és hasznosuljanak. Isten és ember előtti súlyos felelősségük mindent megtenni annak érdekében, hogy a fenti állítások helytállóságáról meggyőződjenek, és a társadalmat a súlyosan megtévesztett állapotából az igazság ismeretére vezessék.

Baja, 2010. november 7.

Gyirán István

Utóirat:

Jó félévig leveleztem a „keresztény, nemzeti” kormány Oktatási Hivatalával, hogy a vonatkozó jogszabály szerint folytassák le a tankönyvvé nyilvánítás megszűntetésére vonatkozó eljárást, melynek során szakértőknek kellett volna állást foglalniuk a vitatott kérdést illetően, de hiába:

A tankönyvkiadás rendjéről szóló jogszabály egyrészt nem teszi kötelezővé, hogy a tankönyvekben tudományos ismeretként csak tudományosan alátámasztott ismeretek szerepeljenek, másrészt nem teszi kötelezővé a tankönyvvé nyilvánítást végző Oktatási Hivatal számra, hogy az ezzel kapcsolatos kifogásokat érdemben vizsgálja.

Magyarul, a jogszabályi környezetünk úgy rendelkezik, hogy – a tényektől függetlenül – A TANKÖNYVEKBEN AZT OKTATNAK, AMIT AKARNAK….– Kérdezem a választópolgárokat: Kitől hallottak ilyen választási ígéretet?