Teremtés és téridő

 

Tudjuk, hogy a létezésünk négydimenziós. Ebből három térjellegű, egy pedig időjellegű. Természetesen mindegyik merőleges a másik háromra.

Próbáljunk meg elképzelni egy négydimenziós kockát. – Rájövünk, hogy nem tudunk. – Miért? Azért, mert a mi képi világunk a háromdimenziós térbeli objektumokból épül fel. Erőlködhetünk, akkor sem tudjuk elképzelni, mert NEM FÉR A FEJÜNKBE!

 

Rendben, akkor csökkentsük a dimenziók számát úgy, hogy elhagyunk egy térbeli kiterjedést és képzeljük el magunkat egy síkban, pl. egy papírlapon. Erre merőleges az idődimenzió. A papírlapunk ebben az irányban mozog, de nem akárhogyan, hanem közel fénysebességgel. Mi is ott vagyunk ezen a papírlapon. Ha nem mozdulunk, csak egyhelyben ülünk, akkor is érezzük az idő múlását a tudatunkkal. Nekünk ez úgy tűnik, hogy „megy (múlik) az idő”. Pedig a helyzet az, hogy nem az idő megy, hanem a mi papírlapunk megy az dimenzió mentén, a múltból a jövő felé.

 

Minkowski óta tudjuk, hogy ez a mozgás közel fénysebességgel történik, ha egyhelyben vagyunk. Ha viszont elkezdünk mozogni a síkban, akkor az idődimenzió menti mozgás elkezd lassulni, és minél gyorsabban mozgunk, az idő menti mozgásunk annál lassúbb lesz. Ha elérjük a síkban a fénysebességet, akkor az idő menti mozgásunk megszűnik, vagyis számunkra az „idő megáll”. Ilyesmi természetesen nem történhet meg, mert akkor mi is megszűnünk létezni, tudniillik eltűnik a síkbeli testünket alkotó anyag. Éppen ezért fogalmaz úgy a fizika, hogy reális test csak megközelítheti, de el nem érheti a fénysebességet.

 

Ebben a síkbeli világunkban ha minden egyhelyben állna, akkor a világunk valóban sík lenne. Csakhogy tudjuk, hogy a világunkban a testek különböző sebességgel mozognak. A különböző nagyságú sebesség pedig különböző idődimenzió menti sebességgel jár. Vagyis ha a sík papírlapon egy tömegpont (mondjuk rakéta) elkezd nagysebességgel mozogni, akkor a síknak ezen gyorsan mozgó pontjai az idődimenzió mentén lelassulnak, vagyis a sík papírlap behorpad. Ezen a papírlapon – vagyis a világunkban – minden mozgásban van, és tekintettel arra, hogy a mozgások sebessége nem egyforma, ezért az elméletileg sík papírlap valójában egy hepehupás lemez. Ezt hívják a fizikusok téridő görbületnek.

 

Látjuk, hogy a térbeli mozgás az idő menti mozgással fordítottan arányos. Kötelező a feltételezés, hogy a térbeli mozgás az idő menti mozgásból származik! Ez megmagyarázza az egyik legfontosabb kérdést, hogy a fénysebesség miért határsebesség, megmagyarázza a görbült tér okát, a zavaros, nehezen felfogható – vagy inkább felfoghatatlan – fizikai világkép, mely szerint a teret az anyag hozza létre, okafogyottá válik, a tér újra kiegyenesedik és a „szférikus (görbült) téridőként” leírt világunk újra euklideszi lesz, amit egyébként a mérések is megerősítenek.

 

Nagy öröm és megkönnyebbülés. Ez a szférikus téridő teljesen kihúzta talpunk alól a talajt, teljesen összezavarodtunk és azt hitettek el a létezésünkkel kapcsolatban, amit csak akartak. Most viszont már tisztán látunk.

Mit látunk tisztán? – A TEREMTŐT!

A mi kis papírlap világunk elvileg fénysebességgel halad az idődimenzió mentén, és a mi kis világunkban minden mozgás – vagyis minden létezés – ebből az idő menti mozgásból származik. Tegyük fel a kérdést: mi lehet az, ami az idődimenzió mentén fénysebességgel mozog? – Mi lenne? – FÉNY. De ezt a fényt mi nem látjuk, mert a „papírlapunknak” nincs vastagsága, vagyis nincs idődimenzió menti kiterjedése. A mi papírlap világunk mint valami kis vastagság nélküli rajzolat létezik, így a fény nem tud „elakadni” benne, nem tud leképeződni rá, ezért számunkra ez a fény érzékelhetetlen. Viszont a tudatunkkal – aminek van idő menti kiterjedése (hiszen emlékszünk a múltra, és el tudjuk képzelni a jövőt) –, már képesek vagyunk felismerni ezt a TEREMTŐ FÉNYT.

 

De nem csak a tudattal, hanem a hit által is befogadhatjuk ezt a Teremtő Fényt, mert már kinyilatkoztatást kaptunk róla kétezer évvel ezelőtt.

Olvassuk csak a Krisztus után 325-ben tartott niceai zsinaton elfogadott hitvallást:

 

„Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,

aki az Atyától született az idő kezdete előtt.

Isten az Istentől, világosság a világosságtól,

valóságos Isten a valóságos Istentől.

Született, de nem teremtmény,

az Atyával egylényegű és minden általa lett.”

 

Tehát a Fiú az idő kezdete előtt született, és minden általa lett. Amikor megszületett a Fiú, megkezdődött a Teremtés, hiszen „minden általa lett”. De ez a FÉNY most is működik, vagyis Teremt! Tehát a Teremtés nem egy múltbeli történés, hanem a jelenben is zajló folyamat. Ez a FÉNY hozza létre és tartja fenn a fizikai világunkat.

 

„Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.” – Írja Szent Pál a Kolosszeieknek írt levélben.

 

Amikor ezeket a sorokat olvastam, tudtam, hogy megtaláltam a legigazibb vallást, bár ettől még nem lettem keresztény.

Keresztény nem kevés tusakodás után akkor lettem, amikor igent mondtam a belső hívásra, hogy az életemet a Fiú által ránk hagyott tanításhoz igazítsam. Nem egyszerű dolog ez egy világi szemléleten nevelkedett embernek.

 

Látjuk tehát, hogy a látható világunk a láthatatlan világból keletkezett, pontosabban keletkezik most is. A nagy dolgok a láthatatlan világban történnek. „A lélek az ami éltet, a test nem használ semmit” (Jn 6, 63)

 

Ennek a kollektív felismerése az, ami megfordíthatja a pusztulásnak indult világunk sorsát.