Helyzetjelentés a 2022-es választások előtti Magyarországról

 

Előre bocsátom, hogy ezt az írást csak az fogja megérteni, aki ismeri Az öszödi beszédről és az Orbán - Gyurcsány párosról reálisan című írásomat, valamint a vörösiszap tragédiától kezdődően átolvasta a rovatban az országunk állapotáról szóló további írásokat: Magyarország döbbenetes jövője; Orbán Putyin viszony - bizalmas információk Orbán Viktorról. Látni fogjuk, hogy az ezekben megfogalmazott állításokból hibátlanul értelmezhető a kormány minden fontosabb lépése.

A 2021-es év a nagy lenyúlások éve volt, a kormány gátlástalanul, az emberek szeme láttára tékozolta (pontosabban lopta el) járványkezelés címén a százmilliárdokat, elég csak a többszörös áron beszerzett, és soha fel nem használható kínai lélegeztetőgépekre és az ellenőrizetlen vakcinára gondolni. Aztán ott van a Fudan, és a Budapest - Belgrád vasútvonal ügye. Látható, hogy a három állam közül, amelyet Orbán a 2010-es megválasztása előtt Benjamin Netanjahu utasítására meglátogatott, Kína a leggátlástalanabb. Érthető, hiszen az ő kultúrájuk áll a legmesszebb a nyugati keresztény kultúrkörtől.

Viktor pedig teszi, amit Izraelből előírnak neki, hozzák a józan ésszel ellentétes járványügyi döntéseket, miáltal teljesítik a kívánt statisztikai adatokat: egyfőre vetítve a világon a legtöbben Magyarországon halnak meg a pandémia következtében, vagyis ritkul a magyar. (Idevágó apróság, hogy Orbán, a gazdáinak tetsző statisztika tupírozása érdekében azokat a halottakat is idesorolta, akik fertőzöttként baleset, vagy más betegség miatt hunytak el. Nincs mese, hozni kell a megbízónak az eredményeket.) Visszautasítják az EU ingyenes járványügyi támogatását, helyette hitelt vesznek fel ugyanerre a célra, valószínűleg azért, hogy a támogatással járó ellenőrzést elkerüljék. A környező országokban ingyen tesztelik a lakosságot, Orbánék pedig százmilliókért semmisítenek meg 3 milliárd forint értékű, lejárt szavatosságú tesztet, ahelyett, hogy a lakosság rendelkezésére bocsátották volna. Egyszóval folyik tovább a népritkítás.

Ingyenessé teszik a meddőségi kezelést, ezzel egyidejűleg bezárják a magánkézben lévő meddőségi klinikákat, a környező államokhoz képest kiugróan csekély számú állami intézmények működését pedig a hosszú várólista, és a többszörös túlterhelés ellehetetleníti, vagyis a hazánkban forgalmazott konyhasó káliumozásából származó, kirívóan magas meddőség eredményes kezelését akadályozzák, hogy ne születsenek magyar gyermekek.

Közben pedig Izraelben kormányváltás történik, a Fidesz testvérpártja, a Likud, és vele Netanjahu, kiesik a hatalomból, ami Magyarországon is kormányváltást jelent. Vagyis a 2022-es választás kimenetele Izraelben eldőlt: Gyurcsány következik. Persze ő már annyira lejáratta magát, hogy képtelenség lenne újra kormányfővé tenni, ezért beizzítják a nejét, Klára asszonyt, és a tervek szerint ő lesz a baloldal győztes miniszterelnöke. Ezt egyedül Karácsony Gergely akadályozhatja meg, ezért a 2021-es fideszkampány célpontja egyedül Karácsony Gergely, minek következtében ilyen írásokat olvashatunk: Nem sajnálják a pénzt Karácsony karaktergyilkosságára. Az ellenzék másik nagy esélyeséről, Dobrev Kláráról egy rossz szót sem hallani. A TV-ből, rádióból, minden csövön a főpolgármestert lejárató hadjárat folyt; Lánchíd, nyelvvizsga, Városliget, dugók, stb., – egészen október elejéig, amíg Gergő át nem adta az ellenzéki előválasztás nyertes helyét egy új szereplőnek, Márki-Zay Péternek.

Ez villámcsapás volt az agytröszt számára, erre egészen biztosan nem számítottak. Egy darabig döbbent csönd, majd elővették a Karácsony Gergely lejáratására készített kompromittáló hangfelvételeket, – amelyeken egyébként semmi lényeges nem volt –, csak azért, hogy a választók figyelmét az ellenzékkel szemben ébren tartsák.

Először Gyurcsány kap észbe, menteni kívánja a helyzetet és jelzi, hogy győzelem esetén, az előválasztás eredményétől függetlenül, a legerősebb frakció fogja eldönteni, hogy ki legyen az új kormányfő. A DK és a Jobbik látványosan visszahúzódik az ellenzéki kampány során, magára hagyják a szimpatikus, ám az országos politikában tapasztalan ellenzéki kormányfőjelöltet. Látható, hogy az áruló Vona utáni Jobbik is valamilyen módon a Fidesz/DK páros ellenőrzése alatt áll.

Néhány hét hezitálás után megszületett a döntés: Orbán kerül újra hatalomra. Márki-Zay megjelenése felrúgta a jól bevált rendet, ezért az izraeli balközép kormány mellett is a jobboldali Fidesznek kell majd szolgálnia a gyarmattartót. Megjegyzem előfordulhat, hogy az új izraeli vezetés számára szimpatikusabb lesz a nagyon ravasz, és semmitől vissza nem riadó Lázár János, mert valószínűleg ő is benne van a sötét alkuban, de ez részletkérdés, amit a kettejük közötti harc fog eldönteni.

Az agytröszt döntése után Orbán átszabja a költségvetést, és ezermilliárdos osztogatásba kezd. 12 év kormányzás végén eszébe jut, hogy talán mégis vissza kellene vezetni egyszerre a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldal a 2008-as gazdasági világválság kezelése idejére felfüggesztett. (Tehát nem megszüntetett, csak felfüggesztett.) A válság megszűnt, de Orbán 12 évig elfelejtette visszavezetni, és most hirtelen eszébe jutott. Kétkézzel szórják a pénzt, pontosabban a pénzünket azért, hogy a sok gazemberségük ellenére továbbra is hatalomban maradhassanak. Nincs korlát, hiszen tudják, hogy úgyis visszaveszik ezt majd a néptől a választások után.

Ez röviden most a helyzet. Márki-Zay nem győzhet, ez biztos. Ha valamilyen csoda folytán győzne, néhány hét után megbuktatnák, mert nincs parlamenti ereje. Az előző írásomban azt mondtam, hogy ebből a gyarmati sorból a magunk erejéből nem tudunk megszabadulni, mert minden adu az ellenség kezében van. Egyedül Istenben bízhatunk, ő tud felszabadítani bennünket az alávetettségünkből, ha eljön az idő. Hallgatom a világos gondolkodású, és egyenes beszédű Márki-Zayt, és hajlamos vagyok arra gondolni, hogy talán eljött most a mi időnk. Ehhez persze az kellene, hogy a keresztény egyházak álljanak ki az igazság mellett. „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” – Mondta Jézus a benne hívő zsidóknak. A főpapság nem fogja fel, hogy az országunk gyalázatos állapotát, azt a rengeteg, és mindent betöltő hazugságot nem csak a hazug, gyenge lelkű politikusokon fogják számon kérni, akiket még szinte gyerekfejjel ragadott el, és formált a maga hasonlatosságára a sátán, hanem sokkal inkább azokon az egyházi vezetőkön, akik hatalmukkal ezeket a szerencsétlen sorsú politikusokat kiszolgálják. Ők kicsik, és keveset kaptak, ezért keveset fognak rajtuk számon kérni. A főpapság tőlük sokkal, de sokkal többet kapott az isteni tanításból és hatalomból, ezért tőlük sokkal, de sokkal többet fognak számon kérni.

Aki még nem tette, olvassa el Az igazság evangéliuma, avagy Isten országa közöttünk című írásomat, mert az összes közül, – beleértve az élet mikéntjéről, és a téridő természetéről tett, valóban korszakalkotó felfedezéseimet megfogalmazó írásokat –, ez az írás a legfontosabb. Ez utóbbiak csak a „laboratórium” működéséről szólnak, amelyben csak ideig-óráig vagyunk. Nem lényeges, mondjuk így, technikai jellegű kérdéseket tisztáznak, ami a teremtés mikéntjéről szól. Ettől sokkal, de sokkal lényegesebb az előbbi, ami a teremtés céljáról, az emberi élet értelméről szól. Arról, hogy miről kell majd számot adnunk nekünk, az isten képére teremtett halhatatlan lelkeknek, ha majd elhagyjuk a földi sátorunkat. Merthogy egyszer el kell hagynunk, az olyan biztos, mint a halál.

Gyirán István

www.orokelet.van.hu

 

Kiegészítés:

Az írás feltöltése után néhány nappal az ATV Voks2022 műsorában hallottam, hogy végre valaki kimondta, amit én már régóta állítok:

Ferge Zsuzsa szociológus: „Más országokban a központi forrásokból az egyenlőtlenségeket szeretnék csökkenteni, nálunk pont ellenkezőleg: a nem kimondott, de valóságos cél az egyenlőtlenségek növelése. … Egy perverz újraelosztás zajlik.” (Kiemelés tőlem.) – Na, végre. Valaki volt olyan bátor és magabiztos a szakterületének szabályaiban, hogy ki merte mondani azt, amit a haszontalan politológusok homályos magyarázatokkal kerülgetnek, hogy tudniillik tudatos módon egy perverz beavatkozás történik a társadalom életében!

A következő kérdés az, hogy vajon mi lehet ezzel a kormány, illetve az őket mozgató hatalom célja. A választ a vörösiszap katasztrófáról szóló írásomban már megfogalmaztam, hogy tudniillik népritkítás folyik, vagyis az országunk népességét csökkenteni kell. Hogy milyen mértékben, vagyis hogy mi a célállapot, azt nem tudjuk, az viszont világosan és félreérthetetlenül látszik, hogy a népességcsökkentést a szegényebb sorsú, egyszerűbb létformájú emberek körében kell megvalósítani. Ezért kellett tönkretenni az egészségügyet és az oktatást, hiszen az egyszerű emberek és gyermekeik épülését, fejlődését ezek az intézmények szolgálnák. Vajon miért?

Első hallásra a kézenfekvő válasz az lenne, hogy azért, mert ők a legvédtelenebbek, a legkiszolgáltatottabbak. Könnyen be lehet csapni őket, mert sem a világi értelmiség, sem az egyházak nem állnak ki mellettük. Ez utóbbiak blokkolása volt az egyik legfontosabb feladat, ezért elárasztották őket oktatási intézményekkel, (szabadon vonhattak egyházi fenntartásba iskolákat) és a templomokra, épületeikre vastagon szórták az állami támogatásokat. Sajnos a keresztény egyházaknak ennyi elég volt ahhoz, hogy szemet hunyjanak az országban folyó égbekiáltó igazságtalanságok felett.

Emellett nem tudom elhallgatni a gyanakvásomat, miszerint az újkor egyik legaljasabb beavatkozása folyik az ország népességében, amelyet a tudomány eugenika néven ismer. Ez azt jelenti, hogy egy népesség összetételét genetikai úton változtatják meg. Az eugen(et)ikai gondolat kidolgozója az angol Francis Galton volt. Nézzük mit ír a Wikipédia az eugenikáról: „Ennek kivitelezésére (Galton) elvileg két lehetőséget látott. Az egyik a pozitív eugenika, amely a társadalom legkiválóbb adottságú tagjainak az átlagosnál nagyobb gyermekszámát szorgalmazta. Galton elsősorban ennek az irányzatnak a fontosságát hangsúlyozta, és ezt felvilágosítás, valamint anyagi előnyök, gazdasági juttatások révén kívánta megvalósítani.” – Magyarországon 2010 óta – a felvilágosítást kivéve – pontosan ez folyik. A tehetősebb/sikeresebb fiatalokat gyermeknemzésre késztetik a 3. gyermek után járó teljes adómentességgel, a lakásvásárlási juttatásokkal, miközben a családipótlékot, és az öregségi nyugdíjminimumot, – ami több szociális ellátás alapját is képezi –, 2010 óta változatlan szinten tartják. Erre mondta Ferge Zsuzsa, hogy perverz újraelosztás, mert látszik és letagadhatatlan a következetes magatartás célja: a kevésbe sikeresek, a gyengék életterének sorvasztása, a megélhetési lehetőségük megnehezítése, és ezáltal végsősoron a szaporulatuk csökkentése. Ezt teszi most a magát kereszténynek mondó kormány, a keresztény egyházak hallgatólagos támogatásával. Mindehhez pedig látni kell, hogy Magyarországon a zsidó származású emberek ehhez a sikeres réteghez tartoznak, erre predesztinálja őket a genetikai származásuk. Erről bővebben a Miért kellett a Megváltónak zsidónak születnie? című írásban tájékozódhatunk. Egyszóval ez a perverz elosztási rendszer is a népességcserét szolgálja.

Kiegészítés 2022.02.16-án:

Most értettem meg! Tudniillik azt, hogy miért fogalmazták meg úgy az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt, hogy kinyíljon a bicska a liberálisok zsebében. Nem a tartalmával volt a baj, hanem a formájával, mert összemosták a pedofíliát a homoszexualitással. Ezt a kifogást egy mozdulattal kezelhetnék, ha akarnák. Egyszerűen csak szét kellene választani a törvényt, de mégsem teszik. Most értettem meg, hogy miért. Gyanús volt, hogy a törvényt a legbelsőbb körhöz tartozó, a legsötétebb dolgokról is tájékozott Kocsis Máté nyújtotta be, de nem értettem a célját.

Tudniillik már akkor tudták, hogy az EU előbb-utóbb szankcionálni fogja a jogállamisággal szemben elkövetett és elkövetendő súlyos sérelmeket, ami be is következett: Ma hirdette ki az EU bírósága a magyar kormány fellebbezésének elutasítását, vagyis megnyílt a lehetőség az EU-s pénzcsapok bezáródására. – „Politikai döntést hozott az EU bírósága a magyar gyermekvédelmi törvény miatt.” – Jelentette be az igazságügyi miniszter a kétperces sajtótájékoztatóján, majd elvonult. Ezzel megadta az alaphangot a lakájmédiának. Összegezve: A gyermekvédelmi törvény ilyen összemosása egy jól átgondolt kommunikációs trükk volt azért, hogy a kormánynak legyen a választói előtt hivatkozási alapja az EU szankciókra. Nyilván ez is az agytröszt munkája, mert a Fidesznek nincs ilyen intellektuális kapacitása. Sajnos, valószínűleg sokakat meg is fognak téveszteni.